Piros-fehér katarzis: negyedszázada vált legendává egy kézilabdacsapat Debrecenben – fotókkal, videóval

---

Debrecen - Négy elvesztett európai kupadöntő drámája után újra a nagy diadal kapujába ért 1995-ben a Loki. 25 éve, május 7-én indult el Debrecenbe az EHF-kupa.

---

PROLÓGUS. Számomra két dolog miatt volt nagyon emlékezetes az 1995-ös esztendő. Egyrészt elindult a Hajdú-Bihari Nap és az új megyei napilapnak először rovatvezetője, majd egyik szerkesztője lehettem. Másrészt pedig a Loki kézilabdásai tették soha el nem feledhetővé ezt az évet.

Itt van a nagy csapat! (fotó: Piltz Gyula)

1995 tavaszán újra a tetőfokára hágott a kézilabda kupaláz Debrecenben. Nem volt ez csoda, hiszen ismét karnyújtásnyira került győzelemtől a DVSC Symphonia. A csapat a hihetetlenül drámai körülmények között, hazai pályán elbukott EHF-kupadöntő után szentül megfogadta, hogy a következő szezonban nem ereszti el a hatalmas, díszes serleget. 

A vezetőedzői poszton változás következett be, ugyanis a korábbi nagy sikerek kovácsa, Komáromi Ákos szakosztály-igazgatóként folytatta tevékenységét, helyére vezetőedzőként Köstner Vilmos lépett. Új játékosok is jöttek a csapathoz. Az irányító posztra Virincsik Anasztázia, a kapuba Irina Szamozvanova, a balszélre pedig László Krisztina érkezett - mindhárman fontos szereplőkké váltak. 

Az út a döntőig nem akármilyen volt persze ezúttal is. A menetelés egy komikus, soha nem látott kettős mérkőzéssel indult. A luxemburgi HB Echternach lemondott a hazai meccs megrendezésének jogáról, így szürreális két meccset láthatott a debreceni publikum, 48-2-re (!!!), a másodikon pedig 42-4-re győzött a Loki. 

A következő forduló meccsét a debreceni drukkerek nem láthatták, ezúttal ugyanis mindkét találkozóra Törökországban került sor. Ez azonban nem akadályozta meg a Loki játékosait, hogy érvényesítsék a papírformát, 22-18-ra, majd a másnapi visszavágón 22-15-re győztek. Már az újesztendőben következett el a román Silcotub Zalau elleni párharc, ami már az első haza meccsen eldőlt, hiszen a zilahiakat 24-14-es nagy veréssel küldték haza Csapó Erikáék – így aztán idegenben egy ötgólos vereség sem okozott gondot. 

A sima ügyek időszaka azonban itt véget ért, hiszen ezután a német válogatottakkal teletűzdelt és a dán klasszis Camilla Andersent is soraiban tudó német Buxtehude jött szembe.

Az első meccset ezúttal is a Hódosban játszották, de az a sérülésekkel tűzdelt debreceniek számára komoly gondokat okozott. A németek szinte végig vezetve uralták a játékot. A Loki fogcsikorgatva küzdött és a lefújás után azt ünnepelte a hazai közönség, hogy sikerült ikszre menteni az odavágót. Így aztán volt miért aggódni, ám a DVSC nagyszerű meccset produkált idegenben az elbizakodott németek ellen és a kapuban parádézó Szopóczy Brigitta vezérletével döntetlent harcolt ki – olyat, amelyik több idegenbeli gól miatt a Loki fináléba jutását eredményezte. 

• Egy induló újságnál különösen fontos, hogy legyenek olyan vezető, jó sztorijai, amelyek alapos feldolgozásával el tudja adni magát. Ilyen volt az 1995. május elsején elindult Hajdú-Bihari Nap életében a Loki kupadöntője. Ezért a szerkesztőség sportfanatikus része fokozott, dupla izgalommal várta a finálét.   

Így érkeztünk tehát el a negyedszázaddal ezelőtti finálé párharcához, ami óriási meccseket sejtetett, hiszen a friss norvég bajnok Bäkkelagets Oslo is nagyon szerette volna vitrinjébe tenni a trófeát. A világklasszis norvég átlövő, Kjersti Grini és válogatott honfitársai, Susanne Goksör és a remek kapus, Heidi Tjugum, továbbá a dán válogatott Gitte Madsen érkezett Debrecenben a finálé első mérkőzésére. 

Őrületes hangzavarban indult a meccs, a Hódos poklában gyorsan ellépett 3-0-ra a Loki, hiszen a debreceniek is fel tudtak mutatni világklasszis átlövőt, Csapó Erikát. Később már hat találattal húzott el a Loki, miközben sűrűn kellett volna emberhátrányban ellenállniuk a hazai rohamoknak, sőt a második félidőben már a harmadik kiállítását is begyűjtő Grini nélkül kellett kijönniük a pályára. A szünet azonban jót tett nekik, hiszen két gólra olvasztották a hazai előnyt. Ám a lokistákban még maradt tartalék egy nagy hajrára. Ennek eredményeképpen

igencsak biztató, nyolcgólos előnyt jelentett a 22-14-es diadal, mely után a publikum már kupagyőztesként éltette a csapatot. 

Csapó Erika 8, az azóta fájdalmasan korán elhunyt Sándorné Sipos Éva 5 találattal járult hozzá a győzelemhez.

• A nagyarányú győzelem után persze nem volt rövid az este. Egy esztendővel azelőtt, a Viborg ellen elvesztett döntő után a bánatunkat, ekkor az örömünket oldottuk fel a jelentős mennyiségű sörben. A Nap szerkesztőségében pedig – miként az egész városban – végképp eluralkodott a kézilabda láz. „Nehéz lesz Norvégiában”, szólt a beharangozó cikkünk címe, poénkodtunk is eleget ezen, mert nem Nehéz Attila, hanem Csubák Zoltán sportrovat-vezető kollégánk utazott el a visszavágóra tudósítani. 

Legbelül mindenki tudta, hogy a végső sikerért még nagyon meg kell majd küzdeni. A norvégok a rájuk jellemző északi önbizalommal álltak hozzá a meccshez. Ajándékautó várta a hazai játékosokat a kupagyőzelem esetére és a visszavágót Gjövikbe, abba a hatalmas, hegybe vájt csarnokba vitték, ahol a lillehammeri téli olimpia jégkorong döntőjét rendezték. 

- Ha hiszed, ha nem, én ezt korábban megálmodtam – mesélte el Csapó Erika. - Egyszer megjelent álmaimban egy nagy, hegy gyomrában lévő csarnok. És amikor begördült a buszunk oda, nem akartam hinni a szememnek. Nagyon furcsa érzés volt.

- Nem mindennapi élmény volt belépni abba a különleges csarnokba – emlékezett Köstner Vilmos vezetőedző. - Másnap azonban, amikor körülnéztünk és láttunk ott azt a tömeget... elég félelmetes volt.

A meccsen több mint hétezer, a skandináv temperamentumhoz képest igencsak hangos néző és egy roppant elszánt, agresszív, nyitott védekezéssel operáló ellenfél várta a Lokit. Ám eleinte hiába volt minden nyomás, a csapat higgadtan, taktikusan reagált mindezekre, olyannyira, hogy a félidő közepén még vezetett is két góllal, elsősorban a kapuban remeklő Szopóczy, az élete meccsét játszó László Krisztina és Virincsik jóvoltából. Ám a 20. perc tájékán először az első meccs hőse, Sándorné Sipos Éva szenvedett térdsérülést, majd a norvég Grini fogott olyan rosszul talajt, hogy hosszas ápolás után sem tudott ráállni a lábára, le kellett vinni a pályáról. A hazaiak ugyan a félidő végére átvették a vezetést, de a kétgólos előnyük nem adott okot az aggodalomra.

A folytatás azonban rémálomszerűen alakult. Nem tudni, mi történhetett a szünetben a két osztrák bíróval és Kjersti Grinivel. Mert az előbbiek sorozatosan - és nem ritkán indokolatlanul – dupla kiállításokkal sújtották a Lokit, utóbbi pedig azután, hogy térdsérülése miatt a 20. percben lábra állni sem tudott, az egekig emelkedve szórta az átlövésgólokat. Csapó Erika szigorú őrizetet kapott végig, Sándorné „Sipi” nem tudott visszaállni, a vérszemet kapott norvég csapat öt, majd hét góllal elhúzott, sőt ledolgozta nyolcgólos mínuszát. Volt úgy, hogy három Loki-mezőnyjátékos volt egyszerre a pályán, öt norvéggal szemben. Jobbszélsőből kifogyván Köstner Vilmos László Krisztinát vezényelte át a másik szélre, a kapuba Irina Szamozvanovát cserélte be és sikerült a kritikus határnál megfékezni a rohamokat. „Lacika” a túlszélről is tudott gólokat lőni, visszajött négy gólra a Loki. Grinit ismét le kellett támogatni a pályáról, de megint visszajött és a hazaiak plusz mezőnyjátékossal kezdtek támadni. 

Öt perccel a vége előtt még egy nagy hajrára gyűjtötte össze maradék erejét a Bakkelagets Oslo,

Csapó Erikát három perccel a befejezés előtt végleg kiállították, de a Loki kedvenc Irinája hétgólos norvég előnynél védte a megítélt hetest. László Krisztina nyolcadik gólja emberhátrányból létfontosságú volt.

A mérkőzés legizgalmasabb és leginkább felemelő pillanatai, az ünneplés itt láthatók:

 

Fél perccel a lefújás előtt azonban újra nyolccal vezetett a hazai csapat és a 10 másodperccel a vége előtt megkapták a labdát. Ám Tjugum kapus hosszú indítása nem ért célba, így a következő pillanatokban már ünnepelhette a csapat a pályán az őket elkísérőkkel együtt a heroikus küzdelemben, idegenben lőtt góllal kivívott kupagyőzelmet. Egy hosszú út a csúcsra Gjövikben véget ért.

- Az az igazság, hogy az utolsó percben már nem voltam egészen magamnál – folytatta Köstner Vilmos. - Azt, hogy mi történt pontosan a végén, hogyan került vissza a labda a norvégokhoz és hol kötött ki az indítás, csak azóta tudom, amióta először visszanéztem a meccset. 

• A Hajdú-Bihari Nap szerkesztőségében mi, itthon maradtak, élő tévéközvetítés nem lévén, egy kis rádió mellett őrjöngtük végig a meccset. És aznap este sem kiszáradva mentünk haza, miközben arról beszéltünk: atyaég, mi lesz itt holnap?

De a holnapot még megelőzte az aznap. „Először kitomboltuk magukat a pályán, majd mindez folytatódott a szállodában az én szobámban, mert valahogy mindig az enyém volt a bulis hely. Majd következett a hajnyírás.” - emlékezett vissza az estére a Szopóczy Brigi. 

- Szekszárdról buszoztunk meccsről hazafelé, amikor arról beszélgettünk, ki mit fogad meg arra az esetre, ha megnyerjük a kupát – adta meg a magyarázatot Köstner Vilmos az esetre. - Én néhány férfi kollégámmal együtt eléggé könnyelműen a kopaszra nyírást vállaltam. A csapat persze nem felejtette el a dolgot...

- A parti igazi skandináv decens módon csordogált -  mondta Erika. - Ezért szépen lassacskán kiszöktünk a női mosdóba mulatozni. Ákos bá' (Komáromi Ákos – a szerk.) jött utánunk egy idő után, hogy ki kellene jönnünk onnan – de mi inkább becsábítottunk őt is egy kicsit. Aztán azért visszamentünk illedelmes jó kislánynak lenni.

Egy ideig. Mert aztán apránként visszaszökött mindenki az óriási sportcentrum pinceétterméből a már sötét, üresen tátongó csarnokba. Ott tombolt, énekelt zokogva az egész csapat. Az esti buli után alvásra nem sok idő maradt – valójában semmi -, mert reggel indult a gép haza Debrecenbe. Németi Gyula technikai vezető sok mindent el tudott intézni, ezúttal azt oldotta meg, hogy a repülő tiszteletkört tegyen meg a leszállás előtt Debrecen légterében.

- Amikor kinéztünk az ablakból és láttuk, mennyien jöttek ki elénk a reptérre, összeszorult a szívünk – mesélte Jeddi Mária. - Leszálltunk, az ajtó már nyitva volt, percekig még sem indultunk el kifelé. Mert sírt, zokogott az egész csapat.

Aztán csak elindultak lefelé és kezdődhetett az ünneplés és pezsgőfürdő a kifutópályán, a Hódosban, majd a Dósa Nádor téren. 

- A nagy tömegben, a téren történt egy kis baleset is – idézte fel Erika. - Az egy szurkoló megragadta a kupa egyik oldalát, én fogtam a másikat és a kupa egyik füle az ő kezében maradt. De szerencsére sikerült tőle visszaszerezni és meg lett aztán javítva a serleg.

• Közben mi, a szerkesztőségben tűkön ülve vártuk Piltz Gyula fotóriportert, aki széles mosollyal az arcán toppant be. Gyorsan előhívta a tekercseit, majd kirakta a falra száradni a papírképeket, hogy tudjunk belőlük válogatni. Debrecen ünnepelt, mi pedig készítettünk a másnapi újságot...

Az EHF-kupa-győztes csapat névsora: Borók Rita, Csapó Erika, Csirinyi Csilla, Deák Melinda, Halcsík Ildikó, Horváth Beáta, Horváth Ildikó, Jeddi Mária, Katkó Andrea, Nyilas Tünde, László Krisztina, Rozsos Krisztina, Sándorné Sipos Éva, Irina Szamozvanova, Szász Mária, Szopóczy Brigitta, Virincsik Anasztázia, Zupkó Judit. Edző: Köstner Vilmos.

EPILÓGUS. Két évvel később Csapó Erikához látogattam, aki egyedüliként volt tagja a DVSC bajnok és EHF-kupagyőztes csapatának is. A Hajdú-bihari Nap addigra már megszűnt, jómagam pedig szabadúszóként – más néven munkanélküliként – igyekeztem a felszínen maradni. Az interjú elkészült, fotókat mutattam neki, olyanokat is, amiket még nem láthatott, ő is előszedett ezt-azt. 
- Neked ennyi mindened van? - kérdezte „Csapesz”. - Miért nem írsz belőle könyvet?
Megtörtént...

A teljes meccs itt nézhető vissza: