Teniszütőre cserélte a kapuskesztyűt a debreceni nyelvtanár

---

Debrecen – A DEAC focicsapatának egykori hálóőre a korosztályos tenisz világrangsor 46. helyén áll. A 76 esztendős Palchuber Károly már az idei versenyeit tervezi.

---

Udvariasan elutasítja, amikor a beszélgetés végén a kocsiba invitálom. „Biciklivel szoktam közlekedni a városban, most is azzal érkeztem. Bár kétségtelen, hogy ezúttal a szokottnál valamivel tovább tartott a Bethlen utcai lakásunktól kiérni a DEAC pályáig, mert a jégbordák, havas buckák nehezítik a bringások dolgát. De ez is egyfajta edzés, testgyakorlás, ami jól kiegészíti a napi betervezett felkészülési programomat” – mondja Palchuber Károly, akivel régi-új sportos "munkahelyén", az egyetemi sporttelepen beszéltünk meg találkozót.

Az 1960-as években remek futballcsapata volt a DEAC-nak, a Kassai – Környei, Móricz, Varsányi – Temesvári, Cséfalvai – Stefanik, Szűcs, Szegedi, Kéki, Gápel összetételű NB II-es gárda Szilárd Elek „birodalmi edző” irányításával márkának számított az országban, nem csupán az eredmények okán, hanem azért is, mert a csapat szinte mindegyik játékosa egyetemista volt.

– S nem is akármilyen szinten tanultak, hiszen a csatársorban jeleskedő Szegedi Gyula, a későbbi ismert professzor summa cum laude minősítéssel végezte el orvosi tanulmányait, a hat év során színjeles volt valamennyi osztályzata, miközben remekül futballozott. Annak idején futball szerető nógrádi diákként engem az ragadott meg, hogy a népsportos meccstudósításokban a DEAC értékelésben mindig azt olvashattam, hogy a mezőny legjobbja a kapus Kassai. Na, ide szeretnék menni én is egyetemre, itt szeretnék én is védeni, határoztam el akkor.

Nem vezetett egyenes út Debrecenbe. Hat éves kalandozás után érkezhetett csak abba a városba, amelynek - visszatekintve az évtizedekre -  aztán oly sokat köszönhetett.

–  Nagybátonyban születtem, egy nógrádi bányásztelepülésen, ahol édesapámnak egy kis korcsmája volt, ami a falu párttitkárának elegendő okot adott arra, hogy feljelentse az ÁVH-nál és "kuláknak" minősítsék a családot. Ebből következett, hogy bátyámat még ipari tanulónak sem vették fel, az én egyetemi jelentkezésemet pedig az alábbi módon utasították el: "Szorgalmas fizikai munkával érdemelje ki azt, hogy egyetemi továbbtanulásra alkalmas. Fellebbezésnek helye nincs. Aláírás: az Iskoláztatási Bizottság". Hat éves "kalandozás" következett: a kisterenyei bányaüzem, a jászberényi hűtőgépgyár, a hódmezővásárhelyi állami gazdaság, a nagybátonyi bányaüzem volt a munkahelyem, ahonnan aztán behívtak sorkatonai szolgálatra. Itt végre a századparancsnokom támogatta egyetemi jelentkezésemet, majd a sikeres felvételi vizsga után elkezdhettem tanulmányaimat a KLTE orosz-francia szakán.

S jöttek a DEAC-nál töltött évek, ahol az időközben orvosként Miskolcra távozott Kassai dr., a Fradinál is megfordult dr. László Csaba, és a mai napig Debrecenben élő Ladányi Zoltán örökébe lépett a kapuban.

–

 

– Akkor már dr. Bódor Lajos irányította az edzéseket – emlékezik vissza az 1969-ben NB III-as bajnoki címet nyert együttesre Palchuber, megemlítve, hogy azokban az években is remek futballisták voltak a csapatban. Az ifjúsági válogatott Csapó Kálmán és Bencze Sándor is a debreceni egyetemet választotta, s futball mellett tanult, akárcsak Veress Gábor, aki szintén orvosi diplomát szerzett, s a balatonfüredi szívkórház igazgató professzoraként dolgozik.

- Nagyszerű társaság volt a DEAC-ban a hatvanas évek végén, hetvenes esztendők elején. Amikor befejeztem az egyetemet, válaszút elé kerültem: hívott a Loki, a DEAC is meg akart tartani, de én azért tanultam, hogy taníthassak, s a pedagógusi munka mellett lehetetlen volt a délelőtt, délutáni edzésmunka. Nem köszöntem el véglegesen a focitól, de a kapuskesztyűtől igen. Balszélsőként egy ideig még „meghúztam” magam a csapatban, ha szükség volt rám, segítettem a klubot.

Véglegesen a tanítás mellett döntött. Kinevezték a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumba, s tanári pályafutásának 33 évét a Szent Anna utcai épületben dolgozta le, ahol orosz, francia és lengyel nyelvet oktatott. Hamarosan vezetőtanári megbízást kapott, miközben az egyetemen módszertani órákat is tartott.

– Nagyon sok tehetséges és szorgalmas diákom volt, akik középfokú nyelvvizsgát tettek, sikeresen felvételiztek egyetemre vagy főiskolára, illetve komoly eredményeket értek el különböző nyelvi versenyeken. A teljesség igénye nélkül emelek ki néhányat közülük: Rácz Sándor, Karcagi Ágnes, Sólyom Rita és két olimpikon, Matiz Noémi és Tonhaizer Diána. Előbbi 2002-ben ezüstöt nyert Moszkvában az orosz nyelvi olimpián, utóbbi pedig 2004-ben az élen végzett e nagy nemzetközi vetélkedőn. Moszkvába azonban nemcsak olimpikon tanítványaim jutottak el, hanem jómagam is: egy testnevelés tagozatos osztályommal háromhetes tanulmányi kirándulást szerveztem nyelvgyakorlás céljából az 1980-as olimpiára. A részvétel költségeit három év alatt gyűjtöttük össze, konzervgyári munkával, szabolcsi almaszedéssel és palánta-kapálással. Rendkívüli élmény volt megnézni a Bolsojban a Hattyúk tavát, szurkolni a magyar sportolóknak, és felismerni az iskolai orosz órákon tanultakat a közbeszédben, gyakorolni az orosz nyelvet.

A sport nagyszerű kapocs az emberek között. Bizonyítja ezt az is, ahogy az orosz-francia szakos debreceni tanár a lengyel nyelv imádója, népszerűsítője lett.

– A lengyel nyelvhez való kötődésről pedig annyit mondanék még, hogy szorosan kapcsolódik a futballhoz. A testvérvárosi kapcsolatok keretében a DEAC meghívást kapott Lublinba, ahol a helyi Motor és Lublinianka vendégeként több mérkőzést játszottunk. Rendkívüli szívélyességgel fogadtak bennünket, lépten-nyomon éreztük a lengyelek szimpátiáját, kommunikálni viszont oroszul próbáltunk. Ismerve a lengyelek érzéseit az oroszokkal szemben, elhatároztam, hogy megtanulok lengyelül. Felsőfokú nyelvvizsgát tettem és lehetőséget kaptam az igazgatómtól, hogy fakultatív nyelvként taníthassam a lengyelt a Csokonaiban.

 

- A tenisz is ilyen önképző módon került az életébe?

- Tulajdonképpen igen. Negyven esztendős elmúltam, amikor egykori kapustársam, Ladányi Zoli csábított e sportághoz.  Ő mondta, vegyek ütőt, s tőle kezdtem tanulni is. Sorolta a példákat, hogy a labdajátékokból érkezők milyen gyorsan haladnak, s mennyi örömöt találnak a teniszben. S valóban, a kézilabdás Varga Pistától kezdve a sok focista társamig rengeteg „pályaelhagyóval” találkoztam azt követően, hogy a tenisz tanulásával töltött évek, a felkészítő szakasz után 1989-ben elkezdtem versenyekre is járni. Az egykori DEAC-osokból is össze lehetne hozni egy tornát: dr. Csapó Kálmán, dr. Mályi Imre, dr. László Csaba, dr. Kéki Miklós, dr. Veress Gábor, Ladányi Zoli, egész jó kis mezőny lenne. Sajnos nem mindenki lehet már köztünk, de akik még tartjuk a frontot, nagyon komolyan vesszük a teniszt.

Hogy ez mennyire így van, elég csak a DH Szerviz SE színeiben teniszező Palchuber Károly napirendjére rápillantani. A kerékpáros felvezetések után napi ezer méteres futás, s számtalan rövid sprint jelenti a fizikai felkészülést, s ehhez kapcsolódik a rendszeres játék. Télen is, hol a DEAC sátrában, hol a Kerekestelepi fürdő ballonborítása alatt.

– Csak a tökéletes fizikai felkészültséggel lehet úgy-ahogy ellensúlyozni azoknak a tudását, akik gyermekkoruk óta teniszeznek. Sok mindent lehet pótolni, ám például a sokszoros szenior világbajnok osztrák Peter Pokorny profi teniszező korából „hozott” tudásával, nekünk, késői kezdőknek nehéz versenyeznünk. Az osztrák, amerikai, olasz, spanyol, német veterán tenisz lépéselőnyben van – avat be a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) által szervezett viadalok világába a kapusból lett teniszező.

Aki szisztematikus munkával lépdel előre a ranglétrán. A 2017-es eredményeket rögzítő magyar rangsorban ő vezeti a 75 év felettiek listáját, a 2018 januárjában érvényes világranglistán pedig a 46. helyen áll. S mielőtt még legyintenék e pozíció hallatán, rögtön tegyük hozzá, hogy 579 név szerepel az ITF-rangsorban a 75+ kategóriában… A nemzetközi szövetség roppant komolyan veszi a veterán tenisz szervezését: világ- és Európa-bajnokságok, különböző szintű viadalok követik egymást hétről hétre. Minden olyan, mint a profiknál – csupán a pénzdíj marad el. 

A veterán teniszezők hobbiból játszanak, a sportszeretetük, az egészségmegőrzés, a tenisz iránti rajongás viszi őket előre.

Kidolgozzák éves versenyprogramjukat, napi edzéseik ritmusát, lesik az ellenfeleket, nézik a vasúti menetrendet, hogy miként lehet meccskezdésre Debrecenből Keszthelyre odaérni, miként közelíthető meg a horvátországi Umag, a környék egyik legrangosabb A-kategóriás szenior versenye.

– Én is tervezem már az esztendőt. Szeretnék ismét külföldre is eljutni, Umag és az ausztriai Pörtschach hagyományos versenyei kigazdálkodhatóak, a horvátországi tornán ráadásul 2017-ben párosban Fábián Zoltánnal első helyet szereztünk, tehát jó lenne visszatérni és megismételni tavalyi sikerünket. Itthon is több verseny van, közülük kiemelkedik a keszthelyi Lénárt László Memorial, hatalmas nemzetközi mezőnnyel, a budapesti Római Teniszakadémián a fedett pályás magyar bajnokság, s Körmöczy Zsuzsa emlékverseny, ahol illő lenne ismét jól szerepelnem, hiszen címvédőként lépek pályára. Most erre készülök gőzerővel, hiszen február elején esedékes ez a verseny.

Megtudjuk azt is, hogy a Magyar Tenisz Szövetség szenior bizottsága hozzájárult, hogy a 2018-as vidékbajnokságot Debrecen rendezze, így aztán van esély arra, hogy a város többi veterán játékosával együtt Palchuber Károly is hazai közönség előtt mutassa be tudását.

- Oly sok mindent köszönhetek a városnak. Itt diplomáztam, itt  dolgoztam évtizedeken át, itt alapítottam családot, feleségem s mindkét fiam is itt dolgozik a városban, itt sportolok fél évszázada mind a mai napig én is. Nagy élmény lenne, ha ott a DEAC-on, egykori labdarúgó karrierem helyszínén, ahol a futballkapu hálója előtt vitézkedtem, ezúttal a teniszháló környékén is eredményes lennék. Van rá némi esély, hiszen amikor legutóbb szerepeltem a vidékbajnokságon, 2016-ban, Győrött az első helyen végeztem. S micsoda élmény volt az eredményhirdetéskor a győri polgármester Borkai Zsolttal, egy igazi olimpiai bajnokkal parolázni…