Ami magyar, az biztos, hogy száz százalékosan jó is?

---

Debrecen – A Túró Rudi tutira magyar? És ha a szlovák tej olcsóbb, mint a magyar, rosszabb is? És tényleg jót teszünk azzal a magyar gazdaságnak, ha csakis magyart veszünk? Akkor is, ha nem jó? Jegyzet.

---

Eljátszottak már a gondolattal, milyen lenne, ha csak magyar terméket vásárolnának? Elsőre biztosan akad, aki azt mondja erre, hogyne, hiszen jó magyar ember mi mást is venne, mint kizárólag magyar terméket, amit jó magyar emberek készítenek hasonlóan jó magyar embereknek. Másodjára ellenben felül kellene bírálnia magát, mert amit az országhatárokon belül gyártanak, az például egyáltalán nem fedi le az élet minden területét. Nemigen ülnénk autóba például. De talán még pólót meg gatyát is nehezen tudnánk húzni, hiszen manapság majdnem mindent Kínában gyártanak. (Vagy nagyjából megfizethetetlen.) S persze, nem is telefonálnánk, mert magyar mobiltelefonok nincsenek. Illetve igen (Myaudio, Wayteq, Concorde), csak éppen azokat is jórészt Kínában gyártatják le, innentől pedig nagy kérdés, hogy akkor ez mennyiben magyar. Vagy vegyük a Samsungot és a Suzukit. Ha van is e cégeknek magyarországi gyára, gondolja-e bárki, hogy a Samsung tévék és a Suzuki gépjárművek magyarok? Akkor a Mercedes meg az Audi is magyar kocsi Kecskemét meg Győr miatt?

S ha már itt tartunk, valóban kérdéses sokszor, magyar termék-e, amiről azt hisszük, az. Vegyünk egy konkrét példát, a Túró Rudit. Az eredetileg piros pöttyös alufóliába csomagolt, a definíció szerint kakaós masszával bevont édeskés-savanykás túrórúd Magyarország egyik legkedveltebb és legnagyobb múltra visszatekintő saját készítésű tejes desszertje, ahogy a mindentudó Wiki is írja. Amit itthon 1968-ban találtak ki, viszont mellékesen volt egy szovjet „előzménye”, túró-vaj-cukor keverékkel töltve, vanília ízesítéssel és csokoládébevonattal, a „glazirovannij szirok” – tehát nem csak úgy a semmiből jött az ötlet, hogy kellene egy ilyen finomság. Ha valaki vett egy Danone Túró Rudit, az akkor magyar vagy nem magyar Rudit falt be? Az is megközelítés lehet persze, hogy a Danone (vagy akár az Audi) is magyar cég, amennyiben magyar embereknek ad munkát. Ám ez esetben a nagy multik (Auchan, Tesco, Lidl) térhódítása ellen sem kellene háborogni, mert lehet, hogy miattuk bezár pár kisebb magyar boltocska, de náluk meg ugyanúgy magyarok fognak dolgozni... Szóval könnyű elkeveredni ebben az útvesztőben.

Ráadásul a jó szándék olykor különlegesen kemény akadályokba ütközik. Azt annak idején megírta a Dehir.hu is, hogy igenis lehet magyar tejet kapni a hazai üzletekben. Az más kérdés viszont, mennyiért. Nemrégiben pont amiatt tiltakoztak a magyar gazdák, hogy "soha nem látott mértékben áramlik Magyarországra Európa szemete, tejtermékeknek nevezve, álcázva. Az áru elsősorban  Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Németország felől érkezik”. A gazdákat nyilván nem tisztasági, hanem üzleti aggályok vezették akcióik során, mivel „a külföldről behozott tejtermékeket sokkal olcsóbban árusítják a boltokban, mint a minőségi magyar termékeket”. Mint a híradó.hu is megírta: jelenleg 100 forintért vesznek át egy liter tejet a magyar gazdáktól, a szlovákoktól pedig 103-ért, mégis az import szlovák tej kerül 50-70 forinttal kevesebbe az üzletekben.

Kérdés, megoldás-e, ha azt mondjuk, innentől nem veszünk szlovák – meg német, lengyel, cseh – tejet, csak magyart. Nem, mivel nem csak az történhet meg, hogy a magyar gazda hátradőlhet a székben, mert megszűnik a versenyhelyzet. De az is megeshet, hogy cserébe meg majd más országokban mások fogják kihajigálni a magyar termékeket, mondván, vigye innen a magyar paraszt a maga almáját, krumpliját, gabonáját, vizét, borát és a többi termékét.

Egyébként pedig pénzből él mindenki. A magyar gazda is, meg az összes magyar vásárló is. S ha a szlovák tej 200 forint, a magyar tej meg 270, akkor bizony nem mindenki fogja az utóbbit a kosárba dobni. Pláne, mert sokan meg sem engedhetik maguknak a drágább (mondjuk a magyar) tej megvásárlását. Különösen, ha pontosan olyan jó az egyik is, meg a másik is. Az pedig már csak egy apró megjegyzés: nem mindig ugyanolyan jó a magyar, meg a nem magyar. Több kertészkedő ismerősöm végigjárta azt az iskolát, hogy tavasszal kimentek a piacra, vettek a kalapos bácsiktól meg a kendős néniktől palántát, vetőmagot. Aztán kiderült, hogy kevesebb, mint a feléből lett valami. (Jó eseteben...) A nyomorult multi üzletében vett palánta meg mind megmaradt. Mi több: rendesen termett is. Azt, ami rá volt írva. Kitalálják, milyen tanulságot vontak le ebből a párszor pórul járt kertészkedők? A továbbiakban onnan és csakis onnan vásároltak, ahol jó tapasztalatokat szereztek. És erre ne mondja senki, a kalapos bácsinak meg a kendős néninek is meg kell élnie valamiből. Persze, éljenek meg, de ne csináljanak átverés-show-t. Mert amúgy, ha jó az árujuk, vissza fogunk menni hozzájuk. Visszamegyünk és mindenkinek elmondjuk: tőlük érdemes vásárolni. (Ahogy persze a fordítottját is.)

S nem igazuk volt? Ha továbbra is a rossz vetőmagot, vagy a gyenge palántát veszik, kiszúrnak magukkal. De nézzünk más példát: ki az, aki azt mondja, itt ez az étterem, ami magyar, és igaz, hogy nem túl jó, de mi azért oda fogunk járni. Pedig rosszul főznek, kozmás az étel, a leves híg semmi. De mégis: magyar emberek dolgoznak itt, már csak ezért is itt fogunk ebédelni nap mint nap. Nem baj, ha szétfőtt a tészta, mócsingos a hús, nincs rendesen elmosva a kanál, a pohár, táncol a légy a krumpli meg a villa tetején, mi akkor sem fogunk átmenni a szomszédba, ahol egyébként pincér hozza ki a gusztusos, ízletes finomságokat. Nem feltétlenül ugyanannyiért, hanem akár olcsóbban.

Ha ezt tennénk, akkor nem csak magunkat vágnánk haza, de kiszúrnánk a hazai étterem tulajdonosával. Mivel azt üzennénk neki: szeretjük, ahogy főz, szeretjük a mócsingot, az ehetetlen ízeket, és csakis véletlenül vagy puszta emberbarátságból hagyjuk ott a leves kétharmadát, a második fogásnak pedig a felét.

Van egy pár legenda, amivel le lehetne számolni. Például azzal, hogy ami hazai, az csakis jó lehet. Ami hazai, az hazai. S vagy jó, vagy nem.

Tisztelni kell a jó magyar termékeket, venni, vinni őket, dicsérni a termelőjét: de ami nem jó, azt felejtsük el. Ha pedig valami extrémen drága, az nem biztos, hogy jó. Legalábbis a piac nem tolerálja.