Brüsszelt meghatotta valaha, mi lesz a debreceni panellakókkal?

---

Debrecen – Pánikolnak a belgák. Kivonul a Ford, megszűnhet 10-15 ezer munkahely. Sajnálatos esemény. De a debreceniekért ejtett-e könnyet bárki is Brüsszelben, amikor a hús- meg a dohányipart bedöntötték?

---

Sírnak a belgák, mi lesz most. Történt ugyanis, hogy a nyomorult kapitalisták beintettek. Azt mondták, ennyi volt, vége, kész, redőny. Le lesztek, ti, belgák – húzva. Bezárja a Ford az egyik nagy európai gyárát, ami történetesen éppen Genkben üzemel, és ahonnan a cég legnagyobb modelljei – a Mondeo, az S-Max és Galaxy – gördültek elő. Az ok egyszerű: ez a cég egyik legdrágább munkaerővel működő üzeme. Túl sokat kerestek a derék melósok, ez lehetett a baj, meg nyilván magasak voltak az egyéb költségek is... A tulajdonosok pedig megunták ezt, és úgy döntöttek, más megoldást keresnek. A termelés a belga autógyárban 2014 végén szűnik meg – ennyi időre van szükség ahhoz, hogy elköltöztessék a Genkben készülő modellek gyártósorait: részben Spanyolországba, részben pedig Németországba. Van ebben természetesen logika, hiszen így a spanyol és német üzem kihasználtsága növekedhet, a belgiumi gyár fenntartási költségétől pedig megszabadul a Ford, és akár 730 millió dollárt is megspórolhat éves szinten.

Megrázó képsorok járták körbe a világot. Csalódott belga (sic!) munkások háborogtak a kamera előtt, micsoda felháborító dolog ez. „Most mi lesz velünk? Miből fizetjük a rezsit, miből iskoláztatjuk a gyerekeinket? Miből fogunk élni?” – sorjáztak a dühös kérdések. A melósokat kiakasztotta, hogy a gyár odament, megvetette a lábát, munkát és jövőt, egyúttal reményt, perspektívát és persze fizetést ígért. Ennek most vége lesz. Első körben 4300 ember kerül utcára, de figyelembe véve a beszállítókat, meg a többi kiszolgáló létesítményt és kapcsolódó vállalkozást simán 10-15 ezer munkahely megszűnéséről lehet majd beszélni Belgiumban.

Lehetne erre azt mondani, hogy semmi gond, a piacgazdaság ilyen. De az ember biológiai és társadalmi lény is, nem csak egy szám, vagy számsor része egy hideg és élettelen táblázatban. Mi, magyarok, Európa mostohagyerekei, akiknek gyakran Brüsszel is csípős és keresetlen – nem ritkán igazságtalannak érzett – leckét adott a demokrácia meg a gazdaság mikéntjéről, már régen megtapasztaltunk és megéltünk hasonló helyzeteket. Emlékszünk, ugye? Idejött a mosolygó tőke, hogy pénzt hoz, állásokat és munkát teremt. Pénzt nem mindig hozott, volt, amikor csak állami támogatást vett fel, ellenben a munkahelyteremtések nem tartottak örökké. Emlékszünk még a Debreceni Dohánygyárra? Hogyne, volt ilyen valaha. Az a sors érte utol, ami nagyjából a teljes hazai dohányipart. A befektetők valójában piacot vettek, és amikor már nem volt szükség a gyárra (gyárakra!), bezárták (mindet). Ez történt a cukoriparunkkal is. A közeli Kaba létezése lényegében évtizedeken át a cukorról szólt: cukorgyár, cukorgyári lakótelep, cukorrépatermelők. Amikor lehúzta a gyár a rolót, mert a befektető érdeke azt diktálta, ezrek maradtak hirtelen állás, pénz és minden reális jövőkép nélkül. El lehet adni egy olyan lakást, ami egy olyan gyár melletti lakótelepen található, ami többé már nincs? Nyomorú és kilátástalan helyzetbe sodródtak magyar családok ezrei. Ahogy azok sem hitték, hogy egyszer vége lehet, akik az élelmiszeriparban dolgoztak. Most a gyulai húskombinát sorsa pecsételődött meg, de korábban a debreceni húsipart is sikeresen kivéreztették a külföldről érkezett befektetők, akik nyilvánvalóan soha nem azt tartották szem előtt, hogyan boldogulnak a magyar melósok. A belgák sírtak ekkor? Velünk könnyezett Európa? Brüsszelt meghatotta valaha, mi lesz a debreceni panellakókkal?

A belgák még csak most tanulják ezt a leckét. Idézhetjük kissé megcsavarva a néhai magyar miniszterelnökünk gondolatát, miszerint "tetszettek volna másképpen csinálni" piacgazdaságot, de ezzel nem lesznek előrébb sem a munka nélkül maradó belgák, sem azok, akik a magyarországi dohány-, cukor-, húsipar bedöntése következtében kerültek lehetetlen élethelyzetbe.

A nagyobb gond az, hogyha az eddig tökéletesnek hitt piacgazdaságról kiderült a belgák számára is, milyen sérülékeny, akkor esetleg előbb-utóbb odajutunk majd, hogy Európa, az unió és a demokrácia sem más valójában, mint egy felfújt lufi?