Érezd úgy magad, mintha dán lennél Debrecenben!

---

Debrecen – Nem az a lényeg, hogy úgy nézz ki, mint egy viking! Kezdetnek az sem rossz, ha jóban vagy a szomszédokkal és otthon hagyod az autót. Jegyzet.

---

Mostanában úgy alakul, hogy rendre belebotlok a dánokba. Pontosabban olyan könyvekbe, cikkekbe, melyek arról szólnak, hogyan is élnek a hajdani rabló vikingek mai leszármazottai. Talán sokan tudják, vannak listák arról, hol a legboldogabbak az emberek. A dánok ezeken rendre az élvonalban végeznek.

Régen más volt a dán divat...

Hogy miért is? Egyszerűen sok olyan apróságra odafigyelnek, ami egyébként nem kerül pénzbe, de hatással lehet a hétköznapjaikra, a kedélyükre, az elégedettségükre. Persze, azért a dánok sem angyalok, akadnak náluk is rendesen olyanok, akik túl szoros barátságot ápolnak az alkohollal, és szívesen duhajkodnak. De mivel mi, magyarok sem állunk túl rossz helyen ezeken a listákon, nemigen vethetünk köveket rájuk, de még kavicsokat sem.

A dán boldogság titka sok részletből áll, ezek között ott van az is, hogy a lakókörnyezetükben igyekeznek minél jobb kapcsolatot ápolni a szomszédokkal. Van is egy mondás, miszerint

jobb egy jó szomszéd, mint egy távoli jó barát.

Erre a pontra rögtön nyomhatok egy pipát. Két olyan kiváló szomszédunk van (s egy kilenc lakásos társasházban ez nem rossz arány), akikkel kölcsönösen, bármikor számíthatunk egymásra. „Van egy ütvefúród?” „Persze. Boldogulsz vele, vagy segítsek?” „És neked egy nincs véletlenül két-három felesleges tojásod? Délután visszakapod, de most feltétlenül kellene a majonézhez.” Figyelj, eltűnünk két napra, itt hagyhatom a kulcsunkat, ránézel a postaládánkra?” Ilyen mondatok ebben a körben bármikor elhangozhatnak. Figyelünk egymásra, segítünk egymásnak, és ez nagyon sokat hozzátesz a komfortérzetünkhöz.

A barátság, az együttlét a barátokkal persze fontos a dánoknál, a jó szomszédi viszonyon túl is. És nemcsak náluk.

A legtöbb emlékünk ugyanis, amiket szívesen visszaidézünk, általában másokhoz is kötődik. Apróságokra gondoljunk. Például amikor tavaly nyáron a barátainkkal kiültünk a kis falu temploma elé vacsora után, néztük az eget, a felhőket és a csillagokat, beszélgettünk, és meglepő módon nem voltak szúnyogok, viszont csatlakozott hozzánk előbb egy szürke cica, aztán egy vöröses. Milyen jó is visszaidézni ezeket a pillanatokat. Ahogy azt is, amikor a két éve a Békás-tónál a borkarneválon jártunk a testvéremmel és a sógorommal, és lelkesen ismerkedtünk a szebbnél szebb tételekkel – aztán meg hazasétáltunk úgy, hogy nem a legrövidebb, hanem a leghangulatosabb utat választottuk, ami bő órányi volt.

Ha már séta: az is hozzátesz a dánok boldogságához, hogy hajlandóak mozogni. Nem feltétlenül kell abból kiindulni, hogy először is veszel egy szuper sportcipőt, meg pólót, ruhát, és keresel egy méregdrága edzőtermet. Annál, ha ezeket a cuccokat begyűjti az ember, és esetleg soha nem lesz ideje edzeni, többet ér az, ha egyszerűen gyakrabban adja a fejét gyaloglásra. Van kollégám, aki rendszeresen gyalogol a munkahelyére. Télen, nyáron. Gyalog jön, gyalog megy. Ettől nem válik sportemberré, de mégis jobb lesz a közérzete.

A döntést, hogy én is a gyalogjárók táborát gyarapítsam, még nem hoztam meg, viszont általában busszal közlekedek. Mivel nagyjából hét-nyolc megállónyira lakom a cégtől, nem látom értelmét az autózásnak. Bármilyen hihetetlen, kocsival sem érek be hamarabb, hiszen a lámpák ugyanúgy megfognak, és az is idő, amíg sikerül parkolóhelyet találni, meg az is, amíg onnan besétálok a szerkesztőségbe. Ellenben a buszon ringatózva nem fogok feleslegesen bosszankodni a dugóban, viszont ráérek felkészülni a napra, vagy akár egy-két gyors telefont lebonyolítani, beszélni az anyámmal, a testvéremmel.

Bár látszólag nem nagy tétellel, de így hozzájárulhatok a Föld nevű bolygó megmentéséhez is. Ha ugyanis a globális felmelegedés következtében a Föld átlaghőmérséklete 1,5 fokkal nő, az elég nyomorult jövőt ígér az emberiségnek. Gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási események, egyre több árvizet, pusztító vihart kapunk a nyakunkba, elsivatagosodás és a hőmérsékleti zónák elcsúszása vár ránk. Ahhoz, hogy ez ne következzen be mire a gyerekeink felnőnek, drasztikusan csökkenteni kellene többek között a gépjárművek által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét is. Én például megtehetem ennek érdekében, hogy csak akkor ülök autóba, ha tényleg szükséges.( Bár ha elhagynám a húst és növényi étrendre váltanék, az jóval többet érne.) Mindezért természetesen nem jár buksisimogatás, de ha milliók és milliók döntenének így, az már jelezné, hogy hajlandók vagyunk komolyan venni a világot.

Mindehhez persze nem kell dánnak lenni. Lehetünk debreceniek, akik megengedik maguknak az olyan luxust, mint a barátság, a gyaloglás, vagy a felelős gondolkodás.