Hajtóvadászat indul Európában az öregekre?

---

Egyszer mindenki megöregszik. Aki elég szerencsés, az nyugdíjas is lesz. Már ha tud velük mit kezdeni a rendszer. A pénz kevés, vagy a nyugdíjasok vannak sokan? A nyugdíjkorhatárt kellene tovább emelni, vagy inkább induljon hajtóvadászat az öregekre? Jegyzet.

---

Öregségi nyugdíjban nagyjából 1,7 millió ember részesült egy idén januári statisztika szerint Magyarországon. Ez a szám nem sok vagy kevés, hanem ennyi. Egyszer mindenki megöregszik (vagy legalábbis a többség próbálkozik ezzel), kilép a munka világából és cserébe az aktív évek során levont járulékokért, kap (már ha kap) némi pénzt, amiből próbálhat megélni.

Nyugdíjasnak lenni ma bizonyos értelemben pont olyan, mint diáknak. Jó, nem ugyanazt nézik a tévében, meg másra kattintanak a neten, nem ugyanott szerzik be a betevőt, meg más divat szerint öltözködnek – de mindkettő egyfajta menekülési útvonal. A pályakezdők nem ritkán azért próbálják tovább húzni a diákéveket, mert vagy abban bíznak, hogy több tudással (és/vagy diplomával) felvértezve nőnek az elhelyezkedési esélyeik, vagy arra játszanak, hogy jobb tanulni, mint munkanélküli segélyért állni sorba. Az életvonal másik végéhez közelebb állók szintén ez utóbbival próbálkoznak. Hatvanhoz (ötvenhez?) közel ugyanis az álláskereső nyugodtan feladhatja a reményt, esélye sem lesz munkát találni. Hiába tapasztalat, tudás, gyakorlat, rutin. Semmi sem számít. Csak az, mikor született. Ezért aztán az élet felén túl a legtöbben próbálnak a nyugdíj felé araszolni. Kihúzni valahogy az előnyugdíjig.

Mielőtt megszólalna a szokásos kórus, hogy persze, nyilván mostani kormány az oka mindennek (mert az előző 8 évre úgy tekintenek, mint a kitalált középkorra, mintha nem is lett volna, mintha nem akkor kaparta volna magát jó mélyre a hazai gazdaság, mint valami eltévedt vakond), gyorsan szólunk: nem magyar specialitásról van szó. A korhatáremelés miatt tömegesen kérik nyugdíjazásukat az olasz nők is. Miután jövőre 61 évről 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár náluk, aki teheti, próbál lelépni és bekúszni a nyugdíjasok közé. Itáliában is gazdasági megszorítások léptek életbe ugyanis nyáron! Ez a csomag gyorsítja a folyamatokat. Ha az olasz közalkalmazotti szférát nézzük, akkor ott tavaly 34 ezren vonultak nyugdíjba, idén csak szeptemberig 53 ezren. Azaz: mentik az olasz nők a menthetőt. Ahogy mi, magyarok is valami hasonlóval próbálkozunk, csak az a baj, hogy a mi gazdaságunk meg az olaszoké nem egészen egyforma, nagyon más ligában focizunk.

S nyilván nem csak az olaszoknál forró a helyzet. Általában azt tapasztalhatjuk, hogy a világ bajban van az öregekkel: a nyugati jellegű civilizációk, az EU és az USA egyaránt nem tud mit kezdeni a szépkorúakkal. Akik nyugdíjasként már nem tesznek hozzá a bevételi oldalhoz, viszont növelik a kiadásokat. Erre a legtöbb helyen egyfajta válasznak tekintik a nyugdíjkorhatár megemelését, hogy aki enni akar, az dolgozzon meg érte. Ami valójában igen messze van a megoldástól. Mehet 100 évig is a nyugdíjkorhatár, ha 50 felett már lehetetlen elhelyezkedni. S ha el is lehet, eleve lesznek olyan pályák, melyeket egy 60 éves vagy ennél idősebb ember már nem fog tudni ellátni. Ne is a kerékpáros futárokra, kommandósokra vagy bányászokra gondoljunk: komolyan hiszi bárki is, hogy 60 év felett egy tanítónő képes tornaszőnyeget emelgetni, vagy egy bolti eladó áruval feltölteni a legalsó meg a legfelső polcokat – akár szombaton és vasárnap is? Mindenki meg nem mehet jegypénztárosnak, ruhatárosnak vagy telefonos ügyfélszolgálatos munkatársnak.

Magyarul először talán 1974-ben jelent meg Dino Buzatti novellája, a Hajtóvadászat öregekre. Ebben a feleslegesnek ítélt nyuggereket a fiatalok szépen levadásszák, mondván, hogy csak baj van velük: miattuk nincs munka, lakás, jövő. A vadászat során azonban a korhatár szélsebesen csökken: egyre fiatalabbak verik agyon az egyre fiatalabb „öregeket”. Ahhoz, hogy a zseniális író kegyetlen utópiája ne valósuljon meg, valamit előbb-utóbb muszáj lesz kitalálni. A boldog nyugdíjas évek alanyi és emberi jogon járhatnának mindenkinek, ám ezt nem fogja segíteni, ha a korábban stabilnak hitt nyugdíjellátó rendszerek összeomlanak. Meglehet, talán újra a családdal kellene kezdeni valamit. Talán mégsem ördögtől való, hogy miután a szülők felnevelték a gyereket, öregségükre a gyerek legyen a támaszuk – azon túl, amit aktív éveik során félretettek. Már csak azért is, mert így családban marad.