Kikre emlékezünk mindenszentek és halottak napján?

---

Debrecen – A szentek is ugyanolyan emberek, mint mi – írja vendégszerzőnk, aki katolikus pap, és a szentek kategóriáját az édesanyákkal is kibővítené.

---

Jézus könnyekre fakadt (Jn11, 35): mindenszentek ünnepe és halottak napja is bele van zárva e rövid szentírási mondatba. Jézus egy általa ismert, jó ember elvesztése miatt fakad könnyekre, talán egy szent ember elvesztése miatt. Ugyanis képesek vagyunk a szentekre úgy tekinteni, mint akik felettünk vannak, mint valami istenek, pedig a szentek is ugyanolyan tipegő-topogó emberek, mint mi.

Nem tökéletesek! Isten választottai ugyanis ritkán jutottak nyílegyenes úton a mennyországba. Így a szentség kategóriáját hadd bővítsem ki az édesanyákkal, akik gyermekeiket, családtagjaikat folyamatosan kiszolgálták, Istennek nevelték és kemény küzdelem révén életüket maguk is Krisztushoz igazították. De ide tartozhatnak azok a férfiak is, akik ápolták feleségüket, akik hűségesek voltak minden kísértés ellenére. Vagy azok a feleségek, akik férjük durva, kötekedő magatartását, vagy italozását viselték, vagy viselik el. Vagy azok, akik felőrlik magukat a felebaráti szolgálatban, mint például – a teljesség igénye nélkül – a vakok, siketek, mozgássérültek, értelmi fogyatékosok, vagy idősek ápolásában. Sorolhatnánk még a többi névtelen hősöket, az anonim szenteket, akik ott ragyognak, akik „megmosták ruhájukat a Bárány vérében.” Ezeknek az embereknek az elvesztésén, Jézus ma is könnyekre fakadna, mint Lázár sírjánál.

Őket ünnepeljük mindenszentek napján, akiknek az életük beteljesedett Krisztus országában. Csak törpe nép feledhet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket. / A lelkes eljár ősei sírjához, / S gyújt régi fénynél új szövétneket. Ezt írta Garay János versében – mindünknek.

Ez halottak napja, hogy szeretteink emlékét, nagyjaink emlékét, őseink emlékét ápoljuk, és saját kortársainkat, gyermekeinket erre a mély tiszteletre tanítjuk. S ez a tiszteletadás, és a megemlékezés arra emlékeztethet bennünket, hogy „leélt életem építi fel örökkévaló arcomat” – mint azt Francois Varillon mondta. Ezért halottak napja valahol a magunkba fordulás napja is. Magunkba fordulás, hogy mit is kaptam őseimtől, nagyjaimtól, szeretteimtől, és miért kell hálásnak lennem.

Ezt nem bűntudattal, hanem hálatelt szível köszönjük meg nekik, egy kis átkötéssel Nagy Zoltán soraival, hogy: Ők is egy hang voltak az Isten énekében / És kár lett volna nekik el nem hangzani.

Nagy Csaba római katolikus pap Szent Anna székesegyház, Debrecen