Mit ér a megyei napilap, ha csak napok múlva kapja meg az előfizető?

---

Debrecen – Iszonyatos tempóban zsugorodik a nyomtatott lapok piaca. Csodálkozunk ezen, ha az előfizetők még csak meg sem kapják az újságot? Jegyzet.

---

A reggeli kávé mellé átlapozni a reggeli újságot ma is a megszokott, kicsit szimbolikus tevékenységek közé tartozik. Írnánk, hogy sokak számára, de ez már nem állná meg a helyét. Egyre kevesebben vannak ugyanis, akik nyomtatott újságot vesznek és olvasnak. Nem véletlenül temeti már jó évtizede a szakma (meg az olvasóközönség is) a nyomtatott sajtót. A televíziózás és az internet megjelenése alaposan megszorongatta az újságokat, s ma már egyáltalán nem kérdés, hogy e folyamat legfőbb vesztesei a napilapok. Mire a „mai” újság megjelenik, szinte már semmi újdonságot nem tud kínálni az olvasóknak, hiszen mindaz, amit közöl, az tegnapi hír. (Vagy néha még régebbi.) Amit az előző napon a hírfogyasztók láthattak a tévében, hallhattak a rádióban, vagy elolvashattak az interneten. Amivel egy-egy nyomtatott lap mégis érdekes lehet, ha ott van a reggeli mellett, át lehet lapozni még a munkába indulás előtt, vagy a munkahelyen, s megnézni, van-e benne valami, ami több, vagy ami esetleg az előző nap során elkerülte az olvasó figyelmét.

S itt kell megállnunk. Mint tudjuk, Debrecenben hosszú-hosszú ideje egyetlen helyi napilapból választhatnak az olvasók. Eldönthetik, megrendelik-e vagy sem, olvassák-e vagy sem. Egyre kevesebben, de még ma is vannak előfizetők, akik úgy vannak vele, hogy nagy úr a megszokás, járt eddig is a lap, járjon most is. Nem kell kínlódni vele, hozza a kézbesítő, az ember meg elolvassa. Vagy elolvasná. Ha ott lenne a keze ügyében. De nincs. Mert a kézbesítő nem hozta. Sem pénteken, sem szombaton, sem hétfőn. Pedig kettőt is rendelt a cég, mint nagyvonalú előfizető, hogy egyszerre többen is kézbe vehessék ezt a bizonyos megyei napilapot, a Hajdú-Bihari Naplót. Ám hiába. Mert egy példány sem kézbesült ezen a három napon.

Hanem aztán kedden. Kedden érkezett egy-egy példány az elmaradt lapszámokból. Nem kettő-kettő, amit kifizetett a cég, hanem csak egy-egy. Miután többször is reklamált, kedden az előfizető kézbe vehette a pénteki, szombati és hétfői lapokat. Van egy mondás, miszerint nincs régebbi, mint egy tegnapi napilap. De mit mondjuk akkor arra, ami nem tegnapi, hanem négy nappal ezelőtti? Az már majdnem olyan, mintha hetilapot kaptunk volna. Van persze olyan verzió is, amikor egy újság hetente jelenik meg, de az másképpen néz ki, másról szól. (Például azt nem napilapnak hívják...)

Amikor tudjuk, hogy a világban uralkodó nagy médiafogyasztási trendek szerint egyre kevesebben olvasnak nyomtatott újságot, amikor nagy múltú városi napilapok szűnnek meg szerte Amerikában és Európában, és amikor nem túlzás a nyomtatott sajtót mint süllyedő és egyre töpörödő Titanicnak ábrázolni, kérdés, nem luxus-e lemondani az előfizetőkről  Debrecenben is. Arról a kevésről, aki még ma is megmaradt valami oknál fogva. Például mert megszokta. S mert túl tudja tenni magát azon, hogy olykor az az érzése: olyan ez a lap, amiben vannak hirdetések, promóciók, közlemények, s a köztük lévő maradék helyet kitölti néhány újságcikk. Arról nem is szólva, hogy ott a szokásos kérdés, vajon kap-e némi visszatérítést vagy költségcsökkentést az elmaradt példányok fejében az előfizető. Aki lehet cég, nyugdíjas néni, lakótelepi vagy kertvárosi olvasó egyaránt. Aki – benne van a nevében! – a pénzét olyan lapba fektette, megelőlegezve a bizalmat, amit nem, vagy nem időben kapott meg. Ami majdnem ugyanaz... S ha lejár az előfizetése, kell-e csodálkozni, ha az előfizető azt mondja, nem kéri tovább. Minek fizessen érte, ha úgysem kapja meg? Azért a kávéfőzőért, vagy kávésbögréért (vagy egyéb izgalmas tárgyért), amit ajándékba adnak, csak lépjen már be az előfizetők táborába? Aztán ha belép, fizetett, akkor már nem számít semmi?