Nyugodtan aggódhat a királynő, miközben megy a magyar-román visszavágó

---

Ha így haladunk, előbb-utóbb nagy pénz lesz a határőrbódék meg a sorompók gyártásában. Miközben ugyanis Európa az egység felé szambázik, kétségessé vált néhány állam számára, lehet-e egyetlen országhatáron belül tartani egynél több nyelvet és népet. Félreértés ne essék: nem az unió szétzilálásáról van szó, hanem egyes nemzetek függetlenségi törekvéseiről.

---

Itt vannak mindjárt a spanyolok és a britek, akik ezúttal nem a Barcelona–Manchester küzdelem révén szolgáltatnak témát. Ha 4 éven belül kiírják a népszavazást arról, Skócia elszakadjon-e Angliától, akár felbomolhat az Egyesült Királyság is. Ahogy nem látni ma még annak a végét sem, hova jutnak a katalánok függetlenségi törekvései, akik szívesen feltennének egy új országot Európa térképére. De emlegethetjük a belgiumi Új Flamand Szövetség szereplését a tavalyi parlamenti választásokon is, ami azt mutatja, ott is sokakban erősödött a kétség a belga egységgel kapcsolatban.

Ha a jelenből elkezdünk visszaaraszolni a múltba, akkor láthatjuk, Európa túl van már néhány térképátrajzoláson. Itt vannak mindjárt északi szomszédaink: Vladimir Meciar és Vaclav Klaus 1993. január elsejére sikeresen feloszlatták Csehszlovákiát – annak ellenére, hogy a lakosság többsége egyébként a föderatív állam megmaradása mellett volt. Lényegesen hosszabbra nyúlt délen a hajdani Jugoszlávia agóniája: az 1990-es években kezdődött Szlovénia kiválásával és 2006-ban zárult le a montenegrói köztársaság kikiáltásával.

Ezekhez képest kifejezetten ellentétes irányú folyamat zajlott a németeknél: 1990 óta ismét egy államról beszélhetünk – s bár az azóta eltelt két évtizedben sokat változott a világ feléjük is, azért még ma sem pont ugyanolyan az ország keleti, meg nyugati része.

Kérdés, ha térképnézegetésre adjuk a fejünket, meddig menjünk vissza az időben? Mert ha a 19. század közepén áll meg privát időgépünk, ott a nemzeti törekvésekhez nem csupán az akkori Magyarország területén élő nemzetiségiek függetlenségi fantáziáit kell górcső alá venni. Akár azt is, hogy a darabokból álló olasz csizma tartományai számára meg épp az egység jelentett esélyt arra, gazdaságilag nehogy lemaradjanak a tőkés nagyhatalmak mögött.

S hogy mindezek hogyan jönnek pont ide, pont ma? Természetesen június 4. napja, azaz Trianon és a békediktátum miatt. Nyilvánvaló, hogy minden háború után a győztesek osztják az észt és az igazságot. Ennek ellenére fájhat a csonkolás nekünk, és lehetnek boldogok azok, akik kaptak néhány szeletet hajdani dicsőségünk tortájából. Már amennyiben boldogok, mert a mostani szlovák-magyar illetve román-magyar mérkőzések is azt mutatják, nem felhőtlenül.

A napokban például bekérette a Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét Németh Zsolt a Kolozsvárott történtek miatt: a tavaly restaurált Mátyás-szoborcsoport elé ugyanis a magyarok számára sértő feliratot tartalmazó tábla került. (A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult – ahogy az egy román történész írta.)

De behívták a román külügyminisztériumba a mi bukaresti nagykövetünket is, hogy tájékoztatást kérjenek tőle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi képviseleti irodának. Ami egy román politológus szerint az autonómiához vezető első lépés lehet.

Európa és Európa között persze különbség van. Michael Moore a brit parlament képviselője, egyben Skóciáért felelős államtitkár például nemrég arról nyilatkozott, hogy London nem gördít akadályt a skót függetlenedési népszavazás elé. Más kérdés, hogy ettől még a britek királynője, II. Erzsébet nyugodtan aggódhat.

A térképrajzolók mindenesetre nem kell, hogy pihenni térjenek. Bizonyára a mostani állapot sem a végső. Ha optimisták vagyunk, és azt vesszük alapul, hogy a világ eredendően a káosz felől halad a rend felé, bizakodhatunk, talán egyszer majd egy normálisabb Európa lesz a lakóhelyünk. Ahol mindenki jól él (bár nyilvánvalóan nem egyformán jól, mert egyenlőbbek mindig is voltak, lesznek), és ahol nem okoz gondot senkinek a másik, miközben egyszerre érvényesülhetnek a rész és az egész előnyei.

Ebben az Európában talán otthon érezhetik majd magukat a székelyek, a skótok, a katalánok és a többiek is, és nem pánikol be sehol senki, ha a saját anyanyelvüket használják.