Vigyázz Józsi, dől a fa!

---

Debrecen – A muskátli meg a lépcsőházi kijáratot jelző foszforeszkáló táblák után legközelebb miért fognak büntetni a tűzoltók? Jegyzet.

---

Látsz? – kérdezi a szomszéd. Nem látlak – mondom erre. És most? – kérdezi újra. Nem tudom, mit csinál, csak sejtem, hogy közelebb lépett. Most sem – felelem. S a biztonság kedvéért hátrálni kezdek, nehogy összeütközzünk. Pedig látnunk kellene egymást. Hiszen a napokban csodálatos, a sötétben elvileg foszforeszkáló táblákat szereltek fel a lépcsőházunkban. Mint utóbb megtudtuk, nem ajándékba, hanem a mi költségünkre. Legalább 50-60 ezer forintjába kerül kis lakóközösségünknek ez a móka, hogy mostantól minden szintet egy zöld tábla is jelöl a régi fekete felett. Lent meg van egy kijárat felirat, hasonló anyagból. S ezek a táblák elvileg foszforeszkálnak a sötétben. Persze, foszforeszkálnak, ha előtte sikerül feltöltődniük. Azáltal, hogy égetjük a villanyt. Amit viszont nem szoktunk, mert mi takarékos emberek vagyunk, a rendszer úgy lett kialakítva, hogy egy bizonyos idő után a lépcsőházi világítás kialszik. S ha sokáig sötét van, akkor bizony nincs az a foszforeszkáló tábla, ami ragyogna. Ha van tűzvész, ha nincsen. Elviccelődünk egy kicsit ezen a helyzeten. De annyira nincs jó kedvünk, mert azt érezzük, megint mi vagyunk a hunyók. Vagy a tűzoltók?

Úri dolga van manapság a tűzoltóknak, mondhatná a felületes szemlélő. Jönnek-mennek, ellenőriznek, büntetnek. Nem tüzet oltanak, hanem csekket osztanak. Legalábbis ezt hihetnénk, ha abból indulunk ki, hogy az utóbbi időben milyen hírek bomlasztották a társasházakban lakók kedélyét. A tavalyi nagy pánik tárgya az volt, hogy súlyos tízezres büntetéseket szabnának ki azokra, akik szabálytalanul tartanak virágot, padot, biciklit vagy bármi egyebet a lépcsőházi folyosón. A felhördülők a józan észt emlegették. Persze, hogy képezhet áthághatatlan akadályt a lépcsőfordulóba tett két- vagy háromajtós szekrény. De a lakásajtó mellé vagy a lépcsőházi ablak alá helyezett virágcserép csak nem okozhat lelki traumát vagy fizikai problémát még vészhelyzetben sem egy tűzoltónak. Különösen, ha tényleg nincs útban. Még akkor sem, ha a törvény esetleg lényegileg tényleg sivárságra ítélné a közösségi lakótereket. Más kérdés az, ha a törvény nem hagy mérlegelési lehetőséget, és nem a közösség, nem az emberek érdekeit szolgálja, akkor az nem jó törvény. A muskátlis cirkuszban végül győzött a józan ész, attól függetlenül, hogy ki és mikor hozott rendeletet tűzrendészeti meg egyéb szempontokat is figyelembe véve, mi lehet és mi nem lehet a lépcsőházban. Ma már nem kell automatikusan kiirtani minden virágot és bírságot kivetni minden virágos kedvű lakóra. Csak azokra, akik extrémen űzik a közlekedő folyosók berendezését.

Az új téma viszont legalább olyan irritáló. A szabály nem frissen pattant elő a semmiből, hanem hatályban van már öt éve. Rendelkezése szerint az emeletet, a kijáratot és a menekülési útvonalat kell megjelölni úgy, hogy a közösségi terek minden pontján legalább egy tábla látszódjon, sötétben és füstben is. S úgy néz ki, most indul a roham, most kezdik ellenőrizni a tűzoltók a társasházakat.

Nem akarjuk a tűzoltókat bántani, mert nem szolgáltak rá. Néha tényleg hasznos lehet, ha egy tíz- vagy akár négyemeletes ház földszintjén ott a kijáratot jelző tábla, hogy ne a park, hanem a parkoló felé jussunk ki. De annak sok értelme nincs, hogy jó pénzért ellássunk minden lépcsősort lefelé mutató nyilakkal, arra utalva, hogy aki szeretne kijutni a házból, az menjen lefelé.  Nyilván lehetne regéket szőni arról, hogy vészhelyzetben mennyire másképpen működik az ember. De van, ami tény. Például az, hogy egy lépcsősoron vagy lefelé, vagy felfelé megyünk. Ha tűz van, ha füst van, akkor is. Ha lángokban áll az első emelet, hiába bámuljuk hunyorogva a másodikról a lefelé mutató nyilat, ott nem fogunk kijutni. Akkor sem, ha 50 ezer forintért szerelték fel a táblát, ami vagy foszforeszkál majd, vagy nem.

Meglehet, nem kellene szórakozni sem a tűzoltókkal, sem az emberekkel. Annyi gond és nyűg van a világban. A következő lépésben ne tegyünk már ki minden kerítésre táblát (akár több nyelven is, hiszen járhatnak erre akár külföldiek is!), hogy a ház tetején cserép van, és ha extrém tornádó jön, akkor tessenek vigyázni, mert nem csupán a cserép hullhat a fejünkre, de akár a ház is ránk zuhanhat, vagy ránk dőlhet a fa a garázs mellől. Ez mégsem az a helyzet, mint amikor az amerikai szülő kölcsönöz egy Pókember- vagy egy Batman-jelmezt a gyereknek, amin ott van, hogy vigyázat, a jelmez sem teszi képessé viselőjét, hogy az egyik ház tetejéről átugorjon a másikba. Az Amerika, ez meg nem az. Nekünk még van, vagy legalábbis lehetne némi józan paraszteszünk.