Nemzeti „bunkernapot” tartanak szombaton Hollandiában

---

Brüsszel – Nemzeti „bunkernapot” tartanak június 6-án, szombaton Hollandiában: megnyitják az érdeklődők számára azokat a jellegzetes tengerparti betonépítményeket, amelyeket a németek építettek a második világháború idején a spanyol-francia határtól Norvégia északi csücskéig húzódó, úgynevezett Atlanti fal részeként.

---

Az Atlanti-óceán partján húzódó bunkerrendszer - néhány felújított és átalakított építmény kivételével - év közben zárva van, a kerítéssel körülvett falmaradványokra felmászni, a belsejükbe belépni szigorúan tilos.

A kontinens nyugati partvidékén végighúzódó gigantikus erődítményrendszert Hitler 1942-ben kezdte építeni azt követően, hogy belátta, Angliát képtelen térdre kényszeríteni. A náci Németország a szövetségesek inváziójától tartva nem egészen két év alatt tízezer betonbunkert épített fel Franciaország, Belgium és Hollandia tengerpartján, majd a következő évben újabb négyezerrel bővítette az erődítményláncot északon, a norvég partvidéken. A bunkerekben egyidejűleg mintegy 300 ezer katona állomásozhatott.

A kivitelezéssel a koncentrációs táborok építésében való közreműködéséről hírhedtté vált német Todt céget bízták meg, amely a fizetett alkalmazottakon kívül internáló táborokból odahurcolt embereket és hadifoglyokat is dolgoztatott.

Az erődítményrendszer kialakításához szükséges hatalmas földmunkáknál a német hadvezetésnek semmi sem volt drága, szétrombolták a partépítő dűnesorokat, a part menti házsorokat, utcákat szüntettek meg, üdülőket, szállodákat romboltak le, néhol egész faluközösségeket telepítettek át, több ezer embert költöztetve el lakhelyéről.

A náci megszállók leggyűlöltebbike, Hollandia (osztrák származású) német helytartója, Seys Inquart főhadiszállása is egy ilyen - udvarháznak álcázott - bunkerben volt Hága közelében.

A háború után a holland kormányra maradt a bunkerrendszer hasznosításának feladata és az építkezés által okozott környezeti károk kezelése. A problémára azonban hetven éven át sem sikerült igazán jó megoldást találni.

A dűnék újrafüvesítését a háború után nyomban megkezdték, a part menti homokfal azonban eredeti szilárdságát többé nem nyerte vissza, a növényzet újratelepítése ellenére a szél elhordta a homok egy részét, a megroggyant dűnékre épült bunkerek közül jó néhány megcsúszott, megsüllyedt, veszélyessé vált.

Sokat közülük lebontottak, másokat a lakosság a legkülönbözőbb célokra kezdett használni. Néhányban hétvégi házat, másokban éttermet, bárt rendeztek be, némelyeket egyszerűen raktárnak használnak ma is helybéliek, különösen azokat, amelyek annak idején egy-egy magánszemély tulajdonában lévő ingatlanon létesültek. Sok olyan építmény áll azonban ma is elhagyatottan a parton, amelyre a népes denevércsaládokon kívül senki sem tart igényt.

A szombati látogatónapon a lehető legtöbb bunkert igyekeznek megnyitni a látogatók számára, a fő attrakció azonban az elkötelezett önkéntesek országos hálózata által működtetett Bunkermúzeum lesz, amelyet hat, egymással összeköttetésben álló part menti létesítményben alakítottak ki, bemutatva egyebek között a 608-as számú, úgynevezett parancsnoki bunkert is, annak eredeti kommunikációs berendezéseivel együtt.