Titkos börtönök hálózata az Egyesült Államokban

---

USA – Az egész világ ismeri a Kuba szigetén, az Egyesült Államok guantánamói támaszpontján kialakított börtönt, amelyben terroristákat és velük kapcsolatban álló személyeket tartanak fogva ítélet, bármilyen bírósági eljárás nélkül. A hírhedt táboron kívül azonban létezik egy egész börtönhálózat, amely kíváncsi tekintetek elől rejtve az Egyesült Államok területén működik, és amelyben jóval több terrorizmusért elítélt embert tartanak fogva, mint a sok vitát kiváltó guantánamói börtönben. A megelőzésre és büntetésre irányuló agresszív bűnvádi stratégia sok olyan embert foszt meg a szabadságától, akit az amerikai nyomozók veszélyesnek tartanak. A foglyok hosszú büntetéseket töltenek le, gyakran szigorított, zömében muszlimok fogva tartására szánt intézményekben, a börtönőrök által megfigyelten. Világuk sivár, nélkülözésekkel teli.

---

Közéjük tartozik mások között Ismail Royer, akit húsz év börtönre ítéltek, mert segített barátainak eljutni a szélsőségesek egyik pakisztáni kiképző táborába. Az Egyesült Államok legszigorúbb börtönéből küldött levelében felfedte, hogy milyen figyelemreméltó szomszédai vannak a heti kétszeri szabadtéri tornán, amelyet leszámítva minden rab egyedül tartózkodik ketrecében a szabad coloradói ég alatt. „Ez az egyetlen alkalom, amikor érintkezhetek más rabokkal” – írta a Denvertől 160 kilométerre délre lévő szuperbiztos börtönből a The New York Timesban megjelent átfogó riport szerint.

Köztük van a cipőbombás Richard C. Reid, az Oklahoma Cityben kormányzati épületet felrobbantani akaró Terry L. Nichols, a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér felrobbantását tervező Ahmed Ressam és Eric R. Rudoph, aki az 1996-os atlantai nyári olimpia idején abortuszt végző klinikákon robbantott.

Átlépte a vonalat, amelyet nem lett volna szabad

A múlt év végén az amerikai kongresszusban újra elkezdődött az a régi vita, amelyben egyesek azt állítják, hogy a terrorizmussal gyanúsítottakról katonai bíróságoknak kellene dönteniük. Ezeknek a testületeknek a munkája azonban fájdalmasan lassúnak bizonyult, Guantánamón pedig nagyon sokba kerül egy fogoly, évi 800 ezer dollárba, míg egy átlagos egyesült államokbeli börtönben csupán 25 ezerbe. Az amerikai büntető jogi rendszer 2001 óta fennakadás nélkül fogadja a megszaporodott számú terroristákat, és emiatt nemzetközi bírálatok se érik, mint az ítélet nélküli guantánamói fogva tartásokért.

És míg a Guantánamóról szabadultak mintegy 25 százalékáról tudható vagy gyanítható az amerikai védelmi minisztérium adatai alapján, hogy elengedésük után militáns csoportokhoz csatlakoztak, az Egyesült Államokban lévő börtönökből kikerülő, korábban terrorista kapcsolatokkal rendelkező személyek körében nagyon ritkán fordul elő, hogy erőszakot kövessenek el.

Barack Obama kormányzata és a kongresszus republikánus tagjai gyakran beszélnek a hazai terrorizmus veszélyéről. A Börtönök Igazgatósága azonban mindmáig sikeresen ellenáll a foglyokkal kapcsolatos külső érdeklődésnek. A The New York Timesnak sem volt hajlandó nyilatkozni az igazgatóság egyetlen vezetője sem, és a lap munkatársai nem kaptak engedélyt arra, hogy rabokat látogassanak meg. A foglyok e-mailjei és levelei azonban ha csak egy szűk résen keresztül is, de bepillantást engednek ebbe a rejtett világba.

A Missouriban született, 38 éves Randall T. Royer mohamedán lett, és felvette az Ismail nevet. A 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások előtt az Amerikai-iszlám Kapcsolatok Tanácsának és a Muszlimok Amerikai Társaságának fiatal aktivistájaként ténykedett, kongresszusi tagokkal találkozott, és Bill Clinton elnöksége idején a Fehér Házban is járt. Jelenleg a nyolcadik évet tölti húsz éves börtönbüntetéséből. 2004-ben beismerte, hogy segített több amerikai barátjának eljutni a kasmíri indiai uralom ellen harcoló, Laskar-i-Taiba nevű szélsőséges szervezet kiképzőtáborába. Később az Egyesült Államok terroristának minősítette a 2008-as mumbai vérengzésért felelősnek tartott szervezetet. A férfi vádlói határozottan állították, hogy a Laskar-i-Taibától kiképzést kapott barátok valójában Afganisztánba készültek, hogy a tálibokkal együtt az amerikai csapatok ellen harcoljanak.

Royer az 1990-es években rövid ideig a boszniai mohamedánok oldalán harcolt a szerbek ellen, amikor a NATO is a bosnyákokat támogatta. Kiképzését a Laskar-i-Taiba egyik táborában kapta. 2001-ben virginiai rendőrök állították meg, és AK-47-es gépkarabélyt és lőszert találtak a kocsijában.

Komoly árat fizetett érte

A leghatározottabban tagadta azonban, hogy bármikor amerikaiakat akart volna ölni, és nem is lehetett bizonyítani, hogy azt tervezte. Az ítélethozatal előtt harminc oldalas levelet írt a bírónak, amelyben beismerte, hogy „átléptem a vonalat, amelyet nem lett volna szabad átlépni, és tudatlanságom, elképesztően rossz ítélőképességem miatt törvénysértést követtem el”. Az esküdtszék előtt tett vallomásában sajnálattal szólt arról, hogy egy közvetlenül a szeptember 11-i merényletek után megtartott találkozón nem tiltakozott, amikor a barátai arról beszéltek, hogy csatlakoznak a tálibokhoz.

Akármi történt is, Randall T. Royer komoly árat fizet érte. Húsz év börtönbüntetése volt a minimum, amelyet kiróhattak rá, miután 2004-ben, ha vonakodva is, elfogadta a vádalkut, mert félt, hogy ha nem teszi, életfogytiglant is kaphat. A felesége elvált tőle, és újból férjhez ment. Négy kis gyerekét csak üvegen át látta azóta, hogy 2006-ban a Börtönök Igazgatósága áthelyezte egy új, indianai börtönbe, amelyben olyan rabokat őriznek, akiknek valamilyen formában közük van a terrorizmushoz. Miután összekapott egy másik fogollyal, aki szerinte örökké piszkálta a többieket, 2010-ben a szuperbiztos coloradói börtönbe került. Nem e-mailezhet, és havonta mindössze 15 percet telefonálhat. Korábban csupán 2 percet engedélyeztek neki, és Royer reméli: az emelés azt jelzi, hogy a gyerekeihez közelebbi börtönbe készülnek áthelyezni. A levelei gyakran önkritikusak, nyelvezetük azt sugallja, hogy nagyon sokat olvas. Az erőszakos iszlámmal folytatott flörtje és bebörtönzése állítása szerint nem hangolta a hazája ellen.

Különleges körzetek

Amerikai hivatalos személyek állítása szerint a kormányzat zéró toleranciája minden iránt, aminek köze van a terrorizmushoz, fontos szerepet játszott abban, hogy nem ismétlődtek meg a 2001. szeptember 11-ei támadások. A kisebb törvénysértéseket elkövetőkre kirótt hosszú börtönbüntetéseket emberjogi védők erőteljesen bírálták, mélységesen igazságtalannak nevezték az eljárásokat, de a hatóságok felfogása szerint azok eltéveszthetetlen üzeneteknek bizonyultak az erőszakos dzsihád retorikáját vonzónak találó fiatal emberek számára.

A stratégiához hozzátartozott az is, hogy sok muszlim férfi börtönbe került. Amikor 2006-ban híre kelt, hogy a Világkereskedelmi Központban 1993-ban végrehajtott robbantás miatt elítélt három személy leveleket küldött egy spanyol terrorista sejtnek, a Börtönök Igazgatósága létrehozott két különleges börtönegységet. Az egyik 2006-ban az indianai Terre Haute börtönében, a másik 2008-ban az illinois-i Marion fegyházában kezdte meg a működését. A két körzet felállítása sok bírálatot kiváltott, mert a kritizálók szerint különösen szigorú szabályokat alkalmaznak a rabok többségét alkotó muszlimokkal szemben.

Egy-egy egységben mintegy 80 foglyot őriznek. A látogatók számára előírt szabályok – tilos például fizikai kontaktusba kerülniük az elítéltekkel – és a posta, az e-mailek és a telefonbeszélgetések szigorú figyelése azt szolgálja, hogy a rabok ne lázíthassák társaikat, elejét véve ezzel a rács mögötti szervezkedésnek.

Az igazgatóság szóvivője, Traci L. Billingsley az amerikai lap megkeresésére e-mailben azt válaszolta, hogy a különleges körzeteket nem valamely vallási csoport tagjai ellen hozták létre, és azokra „szükség van, hogy biztosítani lehessen a büntetés-végrehajtási intézmények biztonságát, rendeltetésszerű működését és a társadalom védelmét”.

A börtönegységek létrehozásának egyik nem szándékolt következménye a mohamedán foglyok és az őrök közti folyamatos konfliktus, amely főleg abból fakad, hogy a rabok a pénteki egyórás csoportos imán túl több csoportos imát akarnak. Az ellentétről több száz oldalnyi hivatalos irat, bírósági beadvány tanúskodik. A Terre Haute-i börtön egyik vezetője eskü alatt tett írásbeli nyilatkozatában közölte, hogy az egységben „a radikalizálódás jelei tapasztalhatók”, a foglyok által használt nyelvezet „a hatóságokkal szembeni dacról és arról tanúskodik, hogy úgy hiszik: azért börtönözték be őket, mert iszlám hívők”.

Helyénvaló a szigorú büntetés

Több bizonyíték is tanúsítja, hogy az igazgatóság olyan muszlimokat helyeztetett a különleges körzetekbe, akikről nem lehetett kimutatni, hogy terrorista kapcsolatokkal rendelkeznek. Andy Stepanian állatjogi aktivista, a marioni börtön egykori lakója elmondta, hogy egy börtönőr egyszer közölte vele, hogy ő – nem lévén mohamedán – „ellensúlyként” került a börtönbe, cáfolataként a mohamedánokkal szembeni elfogultságnak. Stepanian szerint a főleg muzulmánoknak szánt egységek létrehozása visszaüthet, erősítheti azt az érzést, hogy az iszlám támadásnak van kitéve.

Talán túl korai még megítélni, hogy a 2001. szeptember 11-ei támadások után terrorizmus miatt elítéltek körében mekkora arányú a visszaesés. Azok, akik már szabadultak, zömükben kevésbé súlyos bűncselekményeket követtek el, vagy pedig együttműködtek a hatóságokkal. Az igazságügyi minisztérium illetékesei és külső szakértők csupán néhány olyan esetet regisztráltak, amikor egy börtönből szabadultat újból letartóztattak. A visszaesők aránya mindenesetre köztük jóval kisebb, mint a Guantánamóról szabadultak között.

Ami Randall T. Royert illeti, ő még csak 20 éves börtönbüntetése feléhez közeledik. Azt kapta, amit érdemelt? Chris Heffelfinger terrorizmussal foglalkozó elemző és a Radikális iszlám Amerikában című könyv szerzője részletesen tanulmányozta a „virginiai dzsihád” néven ismertté vált ügyet, és arra a megállapításra jutott, hogy Royerra körülbelül a dupláját rótták annak a büntetésnek, amely az általa elkövetett bűnökért jár. Hozzátette azonban, hogy a férfi letartóztatása indokolt volt, már csak azért is, mert így legalább sikerült megelőzni, hogy újabb, általa segített emberek csatlakozzanak a tálibokhoz. „Azt hiszem, hogy az ilyen esetekben a szigorú büntetés tíz eset közül kilencben helyénvaló” – fogalmazott Heffelfinger.